Elfelejtett emlékeim - 18. fejezet

1914. december 11.


Kedves Naplóm!
Ma volt a karácsonyi ünnepség az iskolában, hiszen holnap mehetünk haza. Alig tudtam kilopózni a hálóteremből olyan sokáig beszélgettek a lányok. Én igyekeztem alvást színlelni, de azt hittem, sosem alszanak már el. Meghiszem azt, hogy mindenki ennyire izgatott, hiszen kíváncsian várják a karácsonyt, az ajándékaikat. Apropó ajándékok. Azt hittem ki fogok csúszni az időből, és nem készülök el az ajándékokkal, de már csak néhány apró simítás, meg a csomagolás, és már mehetnek is a fa alá. Érdekes szokás ez a karácsonyfa állítás.
Itt az iskolában is állítottunk fát, hatalmas lett, és teleaggattuk ezüstpapírba csomagolt dióval, mandulával, meg színespapírból kivágott diszekkel, és a nagyobbak horgolt angyalkáival. Egész délelőtt ott sündörögtünk, így sikerült elérnünk, hogy elmaradjanak az óráink, és elkerüljük azt a vén banya, elnézést drága Ms. Smith-t. Ebéd után mindenki az ebédlőben maradt, és megnéztük a végzősök előadását. Nagyon szép és megható történetet adtak elő, ahol párhuzamosan mutatták be a betlehemi történéseket a mai fiatalok karácsonyával. Igzalmas volt, humoros, és mindenki jól szórakozott. Nem gondoltam volna, hogy egy ünnepély másmilyen is lehet, az unalmason kívül. Aztán minden osztály meglepett egy másikat az előre elkészített apró ajándékokkal. A mi csoportunk a nálunk egy évvel idősebbeknek készített kesztyűt, mindenki horgolt egy pár elegáns csipkekesztyűt. De még milyen egyediek lettek! Még november végén kaptunk rengetek mintát Ms. Gardinertől, és kimásoltuk a nekünk tetszőt egy lapra. Azt hiszem, hogy nyugodt szívvel állíthatom, nem készült két egyforma kesztyű. Mi pedig a végzősöktől kaptunk egy gyönyörűen hímzett legyezőt. Az enyém vajszínű, és valaki meseszép rózsákkal hímezte tele, de nem csak eggyel-eggyel, hanem egy bonyolult folyondáros mintával. Elisa kéket kapott, amin egy fecske van, az is csodaszép. Virginiáé pedig piros, és valami kivehetetlen mintával van díszítve, de nagyon különleges, mert melírozott fonallal hímezték.
Utána meg karácsonyi dallamokat zongorázott valaki, de nem túl hangosan, így mindent meg tudtunk beszélni a lányokkal. Mostanra már Merry is a mi asztaltársaságunk tagja. Örömmel fogadtuk, hiszen nem árt egy kicsit jobban megismerni azokat, akikkel egy csoportba kerülünk, hiszen hamarosan bepillantást nyerhetünk az otthonaikban, a családjaikról is meglehetősen pontos képet kapunk, és vadidegenek előtt nem szívesen parádézik az ember.
Este pedig az ajándékokon dolgoztam. A Papának egy szemüvegtokot készítettem, mert a múltkor észrevettem, hogy mennyire elnyűtt a régi. A Maminak egy kalapot díszítettünk ki. Ilyet mindenki csinálhatott, kaptunk egy teljesen szimpla kalapot, és mindenki olyan csodát varázsolt belőle, hogy öröm volt nézni. Adeline néninek egy selyemkendőt festettem, hiszen azt is megtanultuk, hogyan kell, mert az iskola vezetése úgy gondolja, hogy ki tudja, mikor kerülünk olyan helyzetben az életben, hogy nem lesz mögöttünk támogató család vagy vagyonos férj, és akkor valamiből meg kell tudnunk élni. Cyntiának egy mesekönyvet vettem a spórolt zsebpénzemen, hiszem emlékszem, hogy én is mennyire szerettem a képeket nézegetni, és amikor a Néni a meséket olvasta.
Alig várom, hogy megkaphassák az ajándékukat. Kíváncsi vagyok, mennyire fog tetszeni majd nekik.
Ms. Gardinernek is készítetünk egy kesztyűt, illetve, amikor legutóbb háztartástanon főztünk, készítettünk neki mézeskalácsot. Szegény jó Ms. Gardiner még mindig beteg, remélem, hogy mire visszajövünk, már jobban lesz, és a vén satrafát pedig visszaküldik oda, ahonnan előhalászták a mi gyötrésünkre.




1914. december 15.


Kedves Naplóm!
Végre itthon vagyok! Annyira hiányzott ez a kellemes otthonérzet, a biztonságot nyújtó melegség, és szeretet. Olyan meghitt itt minden. Esténként a szalonban meggyújtják a kandallóban a tüzet, hogy ne fázzunk, és az összes szobában kellemes meleget ad a kályha. Sajnos a hó elolvadt. Itt a tenger mellett sosem marad meg egy hétnél tovább, mert mindig jön az enyhülés. Azért remélem, hogy karácsony előtt fog még esni.
Nagy a sürgésforgás itthon. Adeline néni már megint majdnem minden szervezést magára vállalt. Ő felügyeli a nagytakarítást, a főzéseket, összeállítja a napi menüt, bevásárló listákat készít, levelezőlapokat ír, felad, és minden észben tart. Nem is tudom, mi lenne a Mamival Adeline néni nélkül. Őt sosem láttam így szervezkedni. Most is a szalonban ül, vagy teázni jár a környékbeli hölgyekhez, és amikor ő szervezi a teadélutánokat, olyankor Adeline néninek még több a dolga. Pedig ő nem cseléd, hanem családtag.
Adeline néni azt ígérte, hogy az ünnepek után engem is beavat a terveibe, amit azóta gondolt ki, hogy a szülői megbeszélésen minden elmagyaráztak. Kíváncsi vagyok mit sütött ki. Biztosan nagyon jól fogunk szórakozni, és ahogy a Nénit ismerem, minden tökéletes lesz. Amúgy pedig megjegyezte, hogy az a vén satrafa Ms. Smith nagyon nem tetszett neki. Főleg miután a konyhában elmagyaráztam neki, hogy milyen rémes dolgokat művel, mielőtt Madeline édesanyja beszélt volna vele.
Délután meglátogattam Szivárványt, a lovacskámat, hiszen Hálaadás óta nem láttam. Szereztem neki a konyhából répát, aminek nagyon örült. Kár, hogy ekkora sár van, mert szívesen kilovagoltam volna, csak egy kicsit. Már úgy hiányzik, de nem szeretném, hogy Szivárványnak az én meggondolatlanságom miatt baja essen. Így csak John futtatja a karámban, mert szüksége van a mozgásra.
Alig hiszem el, a kényelmetlen hálóterem után, hogy a kedves szobámban ébredek reggel. Mindig azt hiszem, hogy álmodom, és még nem ébredtem fel. Néha meg is csípem magam, hogy biztos lehessek benne, hogy valóban a saját szobám kedves hangulata burkol be.



Sziasztok! Bocsi,de biztos maradtak benne hibák, hiszen nem volt időm rendesen átnézni. Ha úgy gondoljátok keressek egy bétát, mert olvashatatlanul sok a hiba, akkor nekiállok keresni egyet.:) Ne haragudjatok, hogy ily ritkán kerül fel friss, de most június végéig el vagyok havazva, de igyekezni fogok. Remélem, tetszeni fog a fejezet! Jó olvasást! Jah és várom a véleményeiteket!

Üdv, Nita