2010. július 6., kedd

Elfelejtett emlékeim - 19 .fejezet

1914. december 22.

Kedves Naplóm!

Már egy teljes hete itthon vagyok, és közeledik a szenteste. Eleinte, mikor még csak néhány napja voltam itthon, nem tudtam mihez kezdeni magammal. Olvastam, hímeztem, de nem éreztem azt, hogy hasznos lennék. Akkor kitaláltuk Adeline nénivel, hogy segítek neki a készülődésben. Igaz, hogy a ház takarítását Adeline néni és Mama csinálták, sőt még egy lány is felfogadtak, de néha segítettem a portölésben, szőnyegporolásban. Aztán egyik nap teasüteményeket sütöttünk, ami nagyon vicces volt. Mindenféle mintákat vágtunk ki kartonpapírból, amit aztán körbevágtunk, és díszítettünk. Hétköznapokon nem szoktunk ilyesmivel bíbelődni, de az ünnep hangulatosabbá vált tőle.
Ma elkísértem Adeline nénit a bevásárló körútjára, és ma vásároltuk meg a karácsonyi pulykát, meg a többi hozzávalót is a vacsorához. Benéztünk a hal árus bódéjába is, de ott már nem történt semmi érdekes, csak néztem, ahogy a Néni vett egy adag füstölt heringet.
Minden nap megnéztem Csillagot, többnyire vittem neki répát vagy káposztát, amit mindig örömmel fogadott. Sajnálom, hogy most nem tudok lovagolni.
Mostanában a Mamának sokszor fáj a feje, így én is eltölthetek egy kis időt Cyntiával. Nem rossz kisgyerek, de nem is tud mihez kezdeni velem, hisz többnyire egyedül van a Mamával, így nem igazán játszik velem. Néha a Néni is bejön hozzánk, és akkor olvasunk meséket, vagy rögtönzünk egy bábelőadást, ilyenkor nagyon sokat nevetünk, és Cyntia is velünk kacag.
Papa mostanában egyre elfoglaltabb, úgy tűnik egyre több gondja van az üzleti ügyei körül. Alig várom, hogy végre karácsony legyen, és mindenki együtt ünnepeljen. Alig bírom kivárni, hogy odaadhassam az ajándékaimat, remélem örülni fognak a szeretteim.


1914. december 25.

Kedves Naplóm!
Ma elég későn keltem, mert a karácsony hirtelen jött, és nem tudtunk sokat pihenni. Tegnap egész nap a konyhában ültem, Adeline nénit néztem, aki a szakácsnét figyelte. A Néni a fejébe vette, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie.
A karácsonyfát a Mami díszítette, így nekem a szalon közelébe sem volt szabad mennem, a gyereklány, akit mostanában fogadtak fel, elvitte sétálni Cyntiát. Ezt én is könnyedén megtehettem volna, de a Mami még mindig szörnyen bizalmatlan velem szemben, és nem hagyja, hogy kettesben maradjak a húgommal. Pedig már sokkal figyelmesebb vagyok, és szinte sosem lepnek meg a víziók. Legalábbis napközben. Olyan, mintha valami ismeretlen erő gátat emelt volna bennem, és emögött rejteznek a képek. Én ezt nem bánom, hiszen így sokkal könnyebb normálisan élni. Viszont attól félek, hogy egyszer vége szakad ennek a nyugalomnak, és akkor a baj csőstől jön.
Szóval a nap nagy részét a konyhában töltöttem, és figyeltem, hogyan készül a pulyka, az áfonya szósz, vagy a Yorkshire-puding. Érdekes volt, de egy idő után elpilledtem a nagy melegben, és arra gondoltam, hogy gyakorlom a darabot, amit karácsonyra tanultam meg, de szerencsére még időben eszembe jutott, hogy nem szabad bemennem a szalonba. Így inkább a könyvtárba mentem a Papához, hátha van egy kis ideje, de sajnos nem ért rá, így ott is az ablakhoz húzódtam, és előkaptam egy regényt.
A regényolvasásra az iskolában kaptunk rá, mert az osztályban néhány lánynak volt egy egész rejtett gyűjteménye, amit otthonról hozott, és néha, a másik könyv alatt még a tanulóidőnk alatt is olvastunk. Sokan szerették a romantikus történeteket, főleg azok, akik nap mint nap társaságba jártak, de én inkább a kalandregényeket részesítettem előnyben.
Egy kis idő múltán a Papa megkérdezte, hogy mit olvasok, és egy kellemeset vitatkoztunk a regényolvasás előnyeiről és hátrányairól. A Papa szerint túlságosan álmodozóvá tesz a sok mese, pedig józanságra van most szükség, hiszen gondoljak szegény katonákra, akik halomra ölik egymást a világ túl felén. Azzal érveltem ellene, hogy pont eleget jutnak eszembe szegény emberek, akik csak bábuk a hatalmasok kezében, épp ezért olvasok regényeket, hogy egy kis illúzióm maradjon afelől, hogy a jók megjutalmaztatnak, a rosszak pedig elnyerik méltó büntetésük. Erre a papa elmosolyodott, és megsimogatta a hajam, mondván, hogy milyen naiv kis angyalka vagyok még.
Aztán csengettek a vacsorához, és mondanom sem kell, hogy a szakácsnőnk, és Adeline néni igazán kitettek magukért. Remek volt az étel, és mindenki igyekezett a legjobb formáját hozni. Mama szokatlanul elviselhetően viselkedett, Cyntia olyan volt akár egy barokk angyalka, habos-babos ruhácskában, széles moslyával. Adeline néniből áradt a nyugodság és a túlcsorduló szeretet, a Papa meg viszafogottan kedves volt, mint mindig.
Az ajándékoknak mindenki örült, a Mama megjegyezte, hogy úgy is kellett egy kalap, amiben sétálni megy az udvarra, hisz a legjobb kalapját mégsem áldozhatja fel. Adeline néni szinte könnyekig meghatódott a selyemkendő láttán, a Papa pdeg megjegyezte, hogy még sosem kapott senkitől ilyen szépen díszített szemüvegtokot. Cyntia pedig kíváncsian nyitogatta a mesekönyvet, és tátott szájjal nézegette a képeket.
Nagyon boldoggá tett, hogy mindenki örül a maga módján az ajándékaimnak, így én is boldogan bontogattam a három csomagot. A Mamától kaptam egy elegáns selyemkesztyűt, meg egy harisnyát, aminek örültem, hiszen az ilyesmi fogyóeszköz, és mindig nagy szükségem van rá, hisz néha olyan figyelmetlen tudok lenni. A Papa egy új lovagló felszereléssel, és néhány regénnyel lepett meg, nem is gondoltam volna, hogy korábban is fegyelemmel kísérte az olvasási szokásaimat, ráadásul hogyan találhatta ki, hiszen egész eddig az iskolában voltam... Adeline nénitől egy vég csodaszép muszlint, ugyanennyi selymet, és puplint kaptam, amikből majd a báli ruhákat, meg a köbbi kiegészítőt kell majd megvarratnunk. Nagyon hálás voltam mindenkinek. Miután végeztünk a csomagok bontogatásával a zongorához ültem, és csak játszottam, játszottam, amíg el nem jött az idő, hogy készülődni kellett, az éjféli misére. Nem mondható vallásosnak a családunk, de az éjféli misét sosem hagyjuk ki, hisz annak hangulata van. Sajnos nem szánon mentünk, de a kocsink is elég kényelmes volt. Idén elég unalmasan prédikált a tiszteletes, így inkább az első misémjutott eszembe. Az már nagyon régen volt. Kicsi voltam, alig láttam ki a pad mögül, és a Mama meg a Papa között álltam. nem győztem csodálni a sok gyertyát, a fehér cserepes virágokat, és az ünneplő tömeget. És a végén a Papa elvitt megnézni a betlehemet, ahol a bárányok kis gyapjúpamacsból voltak, és apró faragott szobrocskák álltak körül egy istállóban. Nem értettem miért, de a Papa elmesélte az egész történetet, és én olyan fáradt voltam, hogy elaludtam a karjaiban.
Mire véget értek a fejemben a boldog idők képei, a misének is vége lett, és hazaindultunk. Otthon mindenki elköszönt a másiktól, és a szobájába vonult. Már épp eloltani készültem a mécsest, mikor Adeline néni bekopogott, és bejött hozzám. Egy újabb börkötéses könyvecske volt nála, meg egy selyempapírba csomagolt valami.
Azt mondta, hogy biztos betelik majd a naplóm, ezért ad egy másikat is, és csak azért nem csomagolta be, mert nem szrette volna, ha más is tud a titkomról. Nagyon jól esett a tapintatossága, ugyanis nem szeretném, ha mondjuk a Mama megtudná, hogy naplót írok, és egyszer csak elolvasná...
Aztán kibontotta a selyempapírt, és egy csodálatos nyaklánc, és karkötő került elő belőle. Réginek tűnt, mégis olyan egyszerű volt, hogy nem tudtam levenni róla a tekintetem. Egy apró angyalka függött a vékony, sodrott láncon. A Néni azt mondta, hogy ez az Őrangyalt ábrázolja, és úgy véli, hogy szükségem lesz majd a segítségére. Aztán a nyakamba kapcsolta, megcsókolt, és magamra hagyott. Még rendesen megköszönni sem volt időm, de majd meghálálom neki, ígérem.






2 megjegyzés:

  1. Szia Nita!
    De jó, hogy megint itt vagy! Úgy örülök, hogy folytattad. Már nagyon hiányzott, és annyira jó volt!
    Sajnálom Alice-t, hogy az anyukája még mindig nem bízik meg benne. Viszont, ahogy leírtad a Szentestét, az nagyon megható volt. Aranyosak voltak, hogy mindenkinek úgy tetszettek az ajándékok. És milyen okos dolgokat mondott Alice a háborúról meg a regényolvasásról. Biztosan Jasper is háborúzik......
    Remélem,most már gyakrabban fogsz tudni frisselni!
    Puszi,Liz

    VálaszTörlés
  2. Szia Liz!
    Örülök, hogy tetszett a fejezet, és igyekszem gyakrabban frisselni. Mondjuk a ynaralás alatt nem nagyon fog sikerülni, de majd kitalálok valamit.
    Közben olvastam a történtedet is, nagyon tetszik, majd összeszedem magam, és írok kommentet is.
    Puszi, Nita

    VálaszTörlés