Álom és valóság
- Mary Alice Brandon! Merre vagy?!- riasztott fel nénikém hangja. - Már megint elaludtál valahol! Hihetetlen ez a lány!
Az utolsó mondatot csak úgy magának szánta, de túl izgatott volt, így én is hallottam. Léptek zaját vettem észre, majd valaki elhúzta a függönyt, ami mögött rejtőztem. Most ébredtem rá, hogy a szalon ablakfülkéjében ülök.
- Hát itt vagy! – rivallt rám a néni.
- Nénikém! Valami csodálatosat álmodtam! – próbáltam magyarázkodni, de láttam rajta, hogy felesleges, így másra tértem. – Hol a Mami?
- Édesanyád nem érezte jól magát, ezért elhívtunk hozzá a doktor bácsit. Légy jó kislány, ne nehezítsd édesanyád dolgát! Különben is nagylány vagy már, túl sokat alszol!
Türelmesen hallgattam nénikém dorgálását, majd eszembe jutott valami, ami azóta nem hagyott nyugodni, hogy felébredtem különös álmomból.
- Nénikém! Nem fogsz megharagudni? Szeretném elmesélni az álmom!
- Ne csacsiskodj! Már miért haragudnék? Mesélj csak, kicsi Alice!
- Este volt, mindannyian itt lenn ültünk a szalonban. A Mami, a Papa, Te és én is. Beszélgettünk, és a Mami azt mondta, hogy egy kis ideig nem fogom látni, de amikor visszajön, hoz nekem egy kistestvért.
Nénikém furcsa hangon válaszolt.
- Érdekes álom! Szeretnél egy kistestvért?
- Ó, hát igen, nagyon! Olyan jó lenne! Megtanítanám, énekelni, táncolni, fára mászni!- mondtam gyorsan, egy szuszra.
- Akkor jó, kezdődjék hát a zongoraóra.
Zongorázni a nénikém tanított, amúgy olyan nevelőnő, dajka, nagymama szerepet töltött be az életemben. Nagyon szerettem. Most mégis kedvszegetten ballagtam a zongorához, sokkal szívesebben szaladtam volna ki a kertbe.
Egy évszázadig tartott! Azt hittem, sosem lesz már vége! Már be is sötétedett!
Egyszer valaki benyitott hozzánk. Amikor megláttam, felpattantam - nem törődve nénikém rosszallásával – és Mamihoz szaladtam. Ugyanis ő volt, aki benyitott.
- Mami, Mami!
- Gyere, kicsi Alice! Jön a Papa és mondani akarunk valamit.
Nénikémre pillantottam, aki meglepetten nézett vissza rám. Közben bejött a Papa is.
A szalonunk csodálatos volt. Gyermeki rajongással vártam a zongora leckéket, vagy egy kis magány, hogy képeskönyvemmel az egyik sarokba húzódhassak, és hol a csodás képeket, hol pedig a szalonunk szépségét fürkésztem. A falon halvány karamell-szín tapéta feszült, amit apró rózsabimbók díszítettek. A függönyök is hasonlóan világosak voltak, az őzbarnától a barackszínig gyönyörű árnyalatokkal díszítve a magas ablakokat. A szőnyeg csodálatosan rozsdabarna volt, és télen kivételesen meleg hangulatot árasztott, amit a kovácsoltvas kandallóból jövő meleg egészített ki, kellemes, biztonságos otthon-hangulatot árasztva. A kor ízlésének megfelelően, egyszerűen volt berendezve a fogadószobánk, kényelmes kanapék, és karosszékek, az ablak alatt a zongora, a fal mentén mahagóni tálalószekrény húzódott. Nem volt túl nagy, de a világos színek tágasságot kölcsönöztek neki.
Ebben a számomra álomszép szobában ült össze a család.
- Alice! Mit csináltál ma?- fordult hozzám Papa.
- Játszottam kinn, felmásztam a mandulafára, táncoltam, azt képzeltem, hogy valami mesebeli lény vagyok. Tündér! Majd lefeküdtem a fűre, és elaludtam. Álmomban már nagy voltam, felnőtt. A Mamival elvittetek egy ismeretlen helyre. Hátborzongató volt. Mikor felébredtem már nem akartam kinn játszani, ezért bejöttem, és a szalonban olvasgattam a képeskönyvemet, majd meguntam, és felmásztam a fülkébe, és néztem a napsütést. Elkalandoztam, arra riadtam fel, hogy Adeline néni szólongat.
- Fárasztó napod lehetett, kicsim!- szólt kedvesen a Mami. – Biztosan álmos lehetsz, de most figyelj ide egy kicsit, kincsem! Holnap reggel, amikor felébredsz Adeline nénikéddel leszel. Nekem el kell mennem egy kis időre, de amikor visszajövök, hozok neked egy kistestvért. Örülsz?
- Juj, Mami! Annyira boldog vagyok! Teljesült az álmom!
Ránéztem a nénire, és ő rémülten bámult rám.
- Most menj aludni, kicsikém! – küldött Mami.
Sorra megpusziltam mindenkit, majd a hálószobámba indultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése