Elfelejtett emlékeim - 2. fejezet

Aggodalmak

Közben a szalonban a felnőttek tovább beszélgettek.
- Hihetetlenül értelmes ez a gyerek! Még csak tizenegy éves, és kész felnőtt, úgy beszél, úgy viselkedik…- hüledezett Papa.
- Szerintem nagyon sokat alszik. – szólt a néni, de Papa közbevágott.
- Ugyan-ugyan, de hisz még gyerek!
- Nem erről beszélek! – csattant fel a néni. – Nagyon különös, de bármikor képes lecsukni a szemét, pár percig olyan, mintha álmodna, aztán, magához tér, és valami hasonló álomról számol be, mint az előbb. Most is nagyon megrémültem.
- De, kedves Adeline, - szólt közbe Mami – hiszen csak ábrándozik, mint mondta tündérnek képzeli magát. Ez olyan gyermeki, ártatlan…
- Nem erről van szó. – mondta Adeline néni. – A tündérré válás tényleg gyermeki ábránd, ami egy tíz éves gyermekhez illik, de nem erről beszélek. Hanem, amikor azt mondta, hogy felnőtt, és elviszitek egy ismeretlen helyre. Figyeltétek milyen szót használt? Hátborzongató. Ezt mondta. Honnan tud egy tíz éves kislány egy ilyen szót?
- Ne aggódj túlságosan Adeline – mondta Papa. Ő egy különleges gyermek. nagyon értelmes, és sokat van felnőttek társaságában. Biztosan egyszer hallotta és nagyon megtetszhetett neki a hátborzongató szó.
Rövid csend állt be a beszélgetésben. Csak Adeline néni kötőtűit lehetetett néha hallani, meg Mami néhány sóhaját, mikor a kicsi erősebben rugdalta.
- Van még valami. – törte meg a csendet a néni. Ma délután, mielőtt hozzáláttunk a zongora leckéhez, az ablakfülkében leltem rá, és úgy nézett ki, mint aki épp most ébredt. És egy álomról számolt be. Amiben itt beszélgettünk a szalonban, és azt mondtad neki Harriet, hogy egy kis időre el kell menned, de amikor visszajössz, hozol neki egy kistestvért. Nem láttam benne semmi különöset, biztos valamelyik szolgáló elszólta magát, vagy hallott valamit a kincsem. De ma este pont ugyanezeket a szavakat mondtad neki! Ez nagyon megrémített.
- Ne aggódj, Adeline, – suttogta Mami – minden rendben. Ez csak egy véletlen egybeesés lehet.
De szemeiben rémület bujkált.