1914. október 1.
Kedves Naplóm!
Ma volt az első napom az iskolában. A reggel maga volt a katasztrófa. Elbúcsúzni a Papától meg az én drága nénikémtől. Nagyon nehéz volt. Amint elmentek, rögtön nagyon hiányoztak. Október van, már egy hónapja elkezdődött a tanév. Mindenkinek van már barátnője, mindenki tud valakihez szólni egy kedves szót, és mindenki kap valakitől bíztatást, egy mosolyt. Csak én nem. Még új vagyok, még meg kell szoknom itt. Ma reggel, amikor Mr. Campbell fogadott minket az irodájában, megígérte a Papának, hogy vigyáznak majd rám, boldog leszek, és majd egy csinos, felnőtt nőt kapnak vissza. Aztán hívatta Ms. Gardinert, aki a nevelőm lesz, hogy vezessen körbe, mutassa mag a hálótermet, a tanulószobát, majd vezessen a többiekhez. Michelle Gardiner végtelenül kedves volt, megmutatott mindent, és pár jó tanáccsal is ellátott, és megkért, ha bármi gondom van, forduljak hozzá bizalommal. Aztán megérkeztünk az oroszlán barlangjába. 19 lány volt a tanteremben, mind különböző, és mégis annyira egyformák voltak. Hosszú hajuk szigorú fonatban verdeste a hátukat, kék, kockás ruhájuk egyformán simult a derekukra, fehér kötényük ugyanúgy gyűrődött a térdüknél, harisnyás lábukat egyként húzták össze a hideg elől, mikor nyílt az ajtó. Mindenki idegenül, cseppnyi kíváncsiság nélkül mért végig, mikor beléptünk Ms Gardinerrel. Bemutatott, kérte, hogy legyenek hozzám kedvesek, majd folytattuk a tanulást. Épp földrajz volt, Európáról mesélt a tanár. Mennyire szeretnék eljutni oda! Aztán szünet volt, és kimentünk az udvarra. Esett. Nem nagyon, de csepergett. Körben álltak a lányok, én kívülről figyeltem, majd az egyik szólt hozzám, és berángatott a kör közepére. Mindenféle kérdéseket tettek fel, és olyan hirtelen, hogy válaszolni se maradt időm. Rám förmedt valaki. „Válaszolj!” De én azt sem tudtam, mi volt a kérdés. Aztán behívtak minket. Kézimunkáztunk a következő órán, és az egyik felsőbb éves lány olvasott fel nekünk. Azt mondták színésznőnek készül, és gyakorolnia kell. Egy Racine-dráma volt, és nem nagyon figyeltem. Kezemet és agyamat lekötötte az ismeretlen tevékenység, bár a végére így is csak egy nagy gubanc lett a hímzésemből. Lassan eltelt a délelőtt, és átmentünk az ebédlőbe. Hosszú asztalok mentén, kényelmetlen ormótlan székek sorakoztak, az ebédlő falán híres képek reprodukciói lógtak. Nem volt túl szívderítő. Az asztal végén kaptam helyet. Egyik oldalamon az asztal vége volt, a másikon egy barna hajú lány, akit láthatóan nem érdekeltem, mély beszélgetésbe merült a másik oldalán ülő lánnyal, és rám sem nézett. Velem szemben volt egy üres hely. Majd behozták az ebédet. Egyszerű főzelék volt, tojással. nem túl ízletes. Magányosan telt a nap. Délután volt még irodalom, ami tetszett. Verseket olvastunk. Aztán kaptunk egy kis szabadidőt. Egyedül voltam. Magányosan bolyongtam az épületben, és próbáltam elképzelni, hogy mit csinálhatnak otthon a többiek. Örültem, hogy idejöhettem, de hiányzik mindenki. A Mami, a Papa, Adeline néni, még Cyntia is.
*
*
Nos, úgy döntöttem, hogy most egy darabig ilyen napló-szerű lesz a folytatás. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Nita
Szia Nita!
VálaszTörlésNekem kifejezetten tetszik az ötleted, hogy mostantól naplós fejezeteket írsz. :) Nagyon tetszett! Sajnálom a kis Alice-t, hogy még olyan magányos, de biztos vagyok benne, hogy hamar szerez barátokat - vagy legalább is merem remélni. Biztosan nehéz neki a családja nélkül, de ez a felnőtté válás egyik része: önállósulni kell és néha el kell viselnünk, hogy - ha nem is örökre, de egy időre - elveszítjük a szeretteinket. Továbbra is kíváncsi vagyok,hogyan telnek majd Alice napjai az iskolában, főleg most, hogy már kaptunk egy kis ízelítőt belőle. És ami még nagyon érdekel, hogy lesz-e esetleg olyan barátja, akiben annyira meg fog bízni, hogy beszélni fog neki a látomásairól. Szóval alig várom, hogy jöjjön a következő fejezet! :)
Üdv,Liz
Szia Liz!
VálaszTörlésEgy két ötlet van most a tarsolyomban, amit elsüthetek a naplóírás terén, és ezt igyekszem maximálisnak kiélvezni. Lesznek majd barátai, szép lassan, és a többiek is elkezdik befogadni, de csak lassan. Azt még nem döntöttem el, hogyan fog mást beavatni a titkába, hiszen a gondolataim most még a megbarátkozás körül forognak...
Üdv: Nita