Elfelejtett emlékeim - 7. fejezet

Sziasztok!
Íme egy új fejezet, remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
Nita


A születésnap

Másnap kipihentem ébredtem. Nem emlékeztem az álmomra. Idegesítő volt, mivel tudtam, hogy álmodtam, és megint olyan félelmetest, de nem emlékszem. Hiába töröm a fejem. Hirtelen valaki kinyitotta az ajtót.
- Boldog tizenkettedik születésnapot, kicsi Alice! – kiáltott Adeline néni.
- Jó reggelt, nénikém! Köszönöm! – kipattantam az ágyból, és a karjaiba futottam.
- Jól aludtál, kedveském? Mit csináljunk ma? És mi legyen az ebéd?
- Jól aludtam, köszönöm. Ebédre nincs különösebb kívánságom. – mosolyogtam. Ma szeretnék a húgommal lenni.
- Rendben, drágám. Akkor felöltöztetlek, megfésüllek, kapsz reggelit, és mehetsz azonnal Cyntiához.
- Köszönöm Adeline néni, te vagy a legjobb nagynéni a világon! – harsogtam, és ismételten a nyakába ugrottam.
Amint lehetett bementem a húgom szobájába. Csendben aludt, én meg néztem. Adeline néni meséjéből emlékeztem, hogy mennyire szép egy ilyen kicsi baba. Cyntia tényleg gyönyörű volt, és a tökéletes ellentétem. Neki nem volt pajkos orrocskája, nem nézett ki úgy, mint egy kis manó, de a maga módján csodálatos volt.
Hirtelen felébredt, és rám meredt azokkal a hatalmas kék szemecskéivel. Tudtam, hogy beszélni nem tud, ahhoz ő még túl kicsi. Csak nézett és nézett, de a szemei hidegek voltak, olyan idegenek.
Nem baj, húgocskám, gondoltam. Majd szeretni fogsz, hiszen a testvéred vagyok, és a testvérek szeretik egymást. Adeline néni is megmondta.
Ekkor a kicsi felsírt. Megsimogattam az arcocskáját, de nem hagyta abba.
- Mami! – kiáltottam. Gyere gyorsan.
De a Mami nem jött. Talán nem hallja, hogy sír? Lehet, hogy meg kellene etetni. Hirtelen eszembe jutott valami. Talán a karomban megnyugszik, talán abbahagyja a sírást. Fogtam magam, és szépen alácsúsztattam a kezem. Megemeltem. Nem volt nehéz. Felegyenesedtem, és a karomba húztam. Kezdett nehéz lenni, de nem akartam letenni, már épp abbahagyta a sírást. A szoba túlsó végén ott volt a karosszék. Oda kellene sétálnom vele, ha leülhetnék, biztos nem fáradna el a karom. Odasétáltam. A végén már nagyon nehéznek éreztem. majdnem elejtettem a babát. Ekkor lépett be Mami.
- Mit csinálsz, Alice? Megőrültél? – rivallt rám. Hogy jut eszedbe ilyesmi? Majdnem elejtetted!
Erre kivette a kezemből Cyntiát.
- De Mami. – kezdtem ellenkezni.
- Semmi de! Egyedül nem jöhetsz be ebbe a szobába! Ő még nagyon kicsi! Könnyen baja eshet.
- Baja eshet? Tőlem? De vigyázok rá!
- Nem baj Alice, ide akkor se jöhetsz be!
- De Mami, én csak játszani szeretnék vele!
- Mary Alice Brandon! Ne ellenkezz velem!
A szemei villámokat szórtak. Jobbnak láttam kimenni. A Mami mérges rám. Mégsem szeret úgy, mint régen.
Lesétáltam a szalonba, és leültem a zongorához. De nem játszottam, hanem csak ráborultam, és zokogtam. Szerencsére senki nem talált rám. A hallból a Mami hangját hallottam.
- Adeline, ne engedd Alice-t Cyntia közelébe! Reggel, mikor bementem a kicsihez, Alice kezében volt, és majdnem elejtette. Még most is kerülget a frász, hogy mi lett volna, ha két perccel később érek be. Biztosan elejtette volna. Haszontalan egy gyermek! Most kimegyek. Szükségem van egy kis magányra, ne zavarjatok.
Lépteket hallottam, majd Adeline néni ült le mellém a zongorapadra.
- Mi a baj, kicsi Alice?
- A Mami nem szeret engem! Nem hagyta, hogy megmagyarázzam, hogy miért vettem fel Cyntiát, és nagyon leszidott.
- Ne butáskodj, Alice. A Mami nagyon szeret téged, de Cyntia még olyan kicsi! Őt meg nagyon félti.
- De én szeretnék vele lenni!
- Rendben, kicsi Alice! Feljöhetsz velem hozzá, és amíg kötök, a kezedben lehet. A Mami nem lesz mérges, mert ott leszek én is, és vigyázok rátok. Gyere, drágám!
Ezzel felmentünk Cyntia szobájába. Most éppen ébren volt, és nézelődött. A néni óvatosan felemelte, én pedig leültem a karosszékbe, és a karomba tette óvatosan. A másik széket odahúzta mellénk. Sokáig ültünk így. Cyntia elaludt, majd én is, mert nem emlékszem mi történt. Vagyis igen, de azt biztosan álmodtam. Mert az álmomban, mint ma is szeptember 13-a volt. Születésnapot ünnepeltünk, de nem az enyémet. Valaki másnak volt a születésnapja. Valakinek, aki fontos volt a bátyámnak. Hirtelen felültem. Bátyám? Nekem nincs is bátyám!
- Alice, mit csinálsz?- sikoltott a néném. Cyntia leesik!
És tényleg! A kicsi kicsúszott a karomból, és hiába kaptam utána, leesett a földre. Hangos sírásra fakadt. Erre berohant Mami.
- Hát itt meg mi folyik! Jó Ég! Cyntia! Alice, mit tettél?
- Mami, ne haragudj!- sírtam én is.
- Még hogy ne haragudjak! Majdnem megölted a testvéred! Irány a szobádba, és ne kerülj a szemem elé!
Sírva rohantam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Tényleg veszélyesek ezek a látomások! Egész nap az ágyamon feküdtem. Nem jött senki, hogy megvigasztaljon. Tényleg nagyon rossz lehetek, ha eddig itt hagytak egyedül!
Már teljesen besötétedett, amikor a néném jött be hozzám. Egy szelet süteményt hozott, meg egy pohár tejet.
- Kincsem, annyira sajnálom! Az én hibám volt. nem akartam, hogy szomorú legyél a születésnapodon. Meg tudsz bocsátani nekem?
- Adeline néni! Miket beszélsz! Hiszen én ejtettem el Cyntiát! És a Mami most utál!
- Dehogy kicsikém! Csak nagyon megijedt! Szeret téged!
- De elfelejtette a születésnapomat!
- Nem édesem, csak ma nagyon elfoglalt volt! Meg különben is lehet, hogy még bejön hozzád! Amúgy elmondod mi történt? Miért ejtetted le Cyntiát?
- Adeline néni! Én félek neked elmondani!
- Na de, kedvesem! Én sose bántottalak! És nem is foglak. Ne félj nekem elmondani semmit!
- De nem akarom, hogy megijedj!
- Ha odaadom az ajándékodat, elmondod?
- Na, jó, rendben. – mosolyodtam el.
- Akkor boldog születésnapot Alice!- És egy kis csomagot húzott elő a kötényéből. Kibontottam, és egy füzetet találtam benne, de olyan gyönyörűt, mint még sosem. – Ez egy napló, kedvesem. Ebbe beleírhatod minden titkod, álmod, vágyad. Meghallgat, és nem válaszol.
- Köszönöm Adeline néni! Ez meseszép! Akkor elmesélem, mit álmodtam. Ugyanis a karosszékben elaludhattam. Azt álmodtam, hogy nagyon sokkal később szintén szeptember 13-a van, de most nem az én születésnapomat ünnepeljük, hanem egy lányét, aki a bátyámnak nagyon sokat jelent. És ez nem tudom mit jelent! Nekem nincs bátyám Adeline néni! Én annyira megijedtem!
- Elhiszem, drágám! Most én is megijedtem! Olyan sokat álmodsz!
- És mind olyan valóságosak!- szepegtem.
- Semmi baj, kicsim. Majd elmúlik.
Bólintottam, és hálásan kortyolgattam a meleg tejet, amit a néni hozott nekem. elmajszoltam a süteményt, majd lefeküdtem aludni.
- Adeline néni! Köszönöm a naplót! Majd elkezdem írni.
- Jó éjt, édes Alice! Aludj jól!
- Jó éjt Adeline néni!