Egy történet születése, vagy kettőé?

Egy kis lelkizés...

Mostanában megint elkapott a "dili". Néha elég csak egy kósza ötlet, néha csak félálomban bevillan egy illat, egy szín, és álmodom egyet. Néha ülök a villamoson, és mesélek magamnak, hogy ne unjam halálra magam azalatt a háromnegyed óra alatt, míg a suliba érek. Aztán egyszer csak sok kicsi képből, egy-egy mesedélutánból összeáll az egész.

Az Elfelejtett emlékeim (Alice-sztori), amit most olvashattok, két napig nem hagyott aludni. Egyszerűen nem akartam írni még egy fic-et. Olvasgattam, de úgy gondoltam, hogy felesleges még egy... Aztán nem tudtam aludni. Egész éjjel motoszkált bennem a történet. Minden egyre jobban körvonalazódott. Reggel hulla voltam. Emlékszem, a suliban szinte semmit se tudtam normálisan csinálni. Egy dallamot se tudtam rendesen leírni, összhangon majdnem elaludtam, a kamara meg egyszerűen borzalmas volt. Későn is volt, nem tudtam koncentrálni, folyton kiestem a ritmusból, elvétettem a hangokat, elfelejtettem az előjegyzést... Szóval használhatatlan voltam.

Este még mindig ellenálltam. Így még egy álmatlan éjszaka... Csak forgolódtam. Amint süllyedtem volna, és igyekeztem átlépni az álmok birodalmába, mindig eszembe ötlött egy apró mozzanat, amivel még jobb lehetne a mesém. Megint alig aludtam. Reggel korán ébredtem. Már untam a kialvatlanságot, és tudtam, ha ez így megy tovább,egy hét múlva a felmosórongy is különb lesz nálam. Vesztenivalóm nem volt, így megszületett az első két-három fejezet. Utána egy kicsit lehiggadtam.

Napokig nem volt semmi, ami megfogott volna, nem is írtam. Aztán megint bevillant pár dolog, és újabb fejezetek lettek készen. Aztán csak azt vettem észre, hogy készen volt majdnem 10 fejezet. Már egy ideje gondolkoztam azon, hogy valaki tapasztaltabbnak megmutatom. Így találtam rá Drusilla blogjára. Kicsit meglepődtem a Tartozni valakihez c. írásán. És elküldtem neki a kész fejezeteket. Elolvasta, megköszönte a bizalmat, bíztatott.

Eszembe se jutott, hogy blogot nyissak. Taszítom a technikát, ezért úgy gondoltam, úgy se menne. Aztán a karácsonyt megelőző puccos időkben, elkezdtem depizni. Annyira mélyre kerültem, hogy a végére teljesen legyengültem, és fel se bírtam kelni. A házidoki pszichonénihez utalt. Jól kijöttünk, és egy hónap alatt rendbetett. Egyszer csak szóba került, hogy rengeteget mesélek magamnak, amikor unatkozom. Megkérdezte, hogy írok-e. Mondtam, hogy igen. És ezzel be is fejeztük ezt a témát. És akkor azt éreztem, hogy szeretném, ha olvasnák mások is a történetet. Elküldtem pár barátomnak, de utána égett a képem. Szégyelltem, hogy tudják, hogy én írtam, és hogy kinevetnek, hogy közel húsz évesen ilyenek foglalkoztatnak, mikor lenne jobb dolgom, mint például a lakásom fenntartása. (folyton elfelejtem bejelenteni a különböző óraállásokat, és a lakótársaim se segítenek túlzottan a dátum betartásában, bár már egyre jobban belejövünk;)) Szóval hiányzott az anonimitás. Ahogy, amikor olvasol egy regényt, nem tudod -jobb esetben- hogy ki írta, és milyen, amikor hárpia, amikor jókedvű, mi a kedvenc étele, stb... Szóval úgy határoztam, hogy felteszem a netre. Ott mások is el tudják olvasni, ha akarják, és talán valaki megmondja, hogy hagyd már abba, te hülye, vagy azt, hogy tetszik, jó, amit csinálsz.

És akkor egyszer csak egy pszichonénis kezelés előtt elkezdtem megcsinálni a blogomat. Persze, nem tudtam befejezni, mert különben lekéstem volna a buszt, de később befejeztem, és azóta itt vagyok.

Nos, születőben van egy új történet. Hat fejezet készen van. Egy kicsit más. Nem folytatás, vagy ilyenek. Egyszerűen a Twilight világában, egy saját ötlet kibontása.

Az elején a Denali-család játszik fontos szerepet, majd képbe kerül a Cullen-család, majd a Volturi.

Amúgy egy 19 éves lányról szól. Mindenkit viszontlátunk a könyvekből. (Na jó, ez nem teljesen igaz, hiszen Angela, Mike meg a halandókra még nem gondoltam, de ki tudja?) Viszont egy két dolgok tisztázni szeretnék.

1. Bella ember, Edwarddal járnak, de még James nem jön képbe.

2. Tanya nem szerelmes Edwardba.

3. Néhány tehetségtelennek hitt vámpír tehetségén ne lepődjetek meg!

4. A vérfalkas-falka, mint az Eclipse elején: Sam, Paul, Jared, Embry, Jake, Quil, Seth, Leah.

5. A Denalik most nem Denaliban laknak éppen, hanem Eleazar tanításra adta a fejét, és filozófiával meg történelemmel fárasztja a magyarok kíváncsibbjait. Egyfajta választható, egyetemhez és főiskolához nem tartozó képzés, ahol az érdeklődők többet tudhatnak meg a világ dolgairól. Pályázat alapján, ösztöndíjjal tanulhatnak ott mindenféle népek. ( Ilyenről még nem hallottam, úgy találtam ki, de ha valaki tud ilyet szóljon :D )

6. Több most nem jut eszembe, ha valami nem világos, majd kérdeztek.

Szóval talán holnap elkezdem feltölteni azokat a részeket, amik elkészültek. (Szerintem ennek a frissítése hétfő, és péntek lesz, hogy a későbbiekben legyen időm összerakni az új fejezeteket, mind ebből, mind az Alice-esből.)

Majd írjatok, hogy milyen, hogy tetszik, van-e valami jó ötletetek, hogy olyan írjak már, ami biztosan tetszik nektek. Ugyan a történet váza majdnem teljesen kész a fejemben, de szívesen veszem sz ötleteket, mindig is szerettem montázsolni. :)

Amúgy nem tervezem, hogy bármelyik Meyer-szereplőt megölöm, és a helyére illesztem a hősöm, még nem tudom, hogyan lesz a végén Happy end, de az még messze lesz.

Ja, és még valami. Tőlem ne várjatok tragikus történetet, mert az nem az én asztalom. Egyrészt, amikor írok, teljesen abban a világban élek, ami kissé beteges, tudom. Ezért nem bántom a lelkem a fantáziámmal. Másrészt eléggé romantikus alkat vagyok, így meghazudtolnám magam, ha nem boldog Disney-véget érne a történetem. (Itt megjegyezném, hogy kiakadtatok Alice anyukájának a viselkedésén, de ezt a részt többször átírtam, mert nem tudtam eléggé rosszat véghez vinni a kicsi Alice-szel, hogy az anyukájának ez legyen a reakciója...hogy erre miért volt szükség? Azt még nem árulom el, majd rájöttök.:))

Azt hiszem mára ennyit. Most folytatom a történetet.

Minden olvasómnak egy virtuális ölelés:

Nita